Valószínűleg erre a kijelentésre most sokat felkapták a fejüket!
Éppen ezért tisztázzuk is, hogy jelen esetben a nemespenészről van szó, arról a nemespenészről, amit az élelmiszeriparban bizonyos ételek és italok esetében alkalmaznak.
Érdemes tudni, hogy még az élelmiszeriparban használt penészkultúrák esetében is kizárólag speciális körülmények között és maximális odafigyelés mellett felhasznált nemespenész fajták az egészségesek. Ezek ugyanis nagy mennyiségben tartalmaznak B-vitmint.
Bizonyára már Ön is kóstolt különleges ízvilágú nemespenész borította szalámit, egyedi érlelésű sajtot vagy egy aromás bort. A nemespenész hatására egyedülálló ízvilágú és aromájú ételeket, italokat állít elő az élelmiszeripar. Ez azonban egy roppant összetett és tudatos folyamat eredménye. Az ilyen jellegű élelmiszerek tárolása is különleges odafigyelést igényel, ezért is kerülnek a boltokba például a nemespenészes sajtok duplán, fóliába és dobozba csomagolva.
És itt álljunk is meg egy szóra!
Abban az esetben, ha ételein nem kifejezetten nemespenész kultúra általi penészesedés látható semmi képen se egyen belőle, hiszen egyes penész fajták a szervezetbe kerülve kifejezetten mérgező anyagokat termelnek. A „levágom a szélét és jó még a többi” módszerrel sem érdemes kísérletezni, hiszen a látható penész mellett az ételen már ilyen esetben nagy számban jelen vannak a láthatatlan, mérgező penészspórák is, amik akár súlyos lefolyású megbetegedéseket is okozhatnak az arra érzékenyek szervezetében.
Fontos: bármennyire is ínycsiklandónak tűnik egy kis camambert sajt vagy néhány szelet téliszalámi kisgyermekeknek, várandós kismamáknak és szoptatós anyukáknak a nemespenészes ételek fogyasztása nem ajánlott!